Konyhaasztal

Baráti kapcsolatok gyerekszülés után, gyerek mellett

2018. május 17. 12:39 - konyhaasztal

Az egyik ismerősöm kérdezte, hogy megritkultak-e a baráti találkozók vagy érzékelek-e valami változást a felém irányuló figyelem terén, mióta megszületett a gyerekem.

Kiinduló helyzete mint kiderült az volt, hogy bár ő nem szült, mégis úgy érzi, elhagyják a barátai és elmagányosodik, ahogy telik az idő, lazulnak fel a kapcsolatai és tűnnek a vidám programok.

Válaszom pedig a saját életemet illetően az volt, hogy amennyiben egy barátságban az, hogy szülsz egy gyereket, az nem kiteljesíti a kapcsolatot, hanem elnyomja és utána a másik nem kíváncsi rád, vagy nem hajlandó esetleg ő plusz lépéseket tenni, az nem is igazi barátság. Mint olyan sok téren, a személyes kapcsolatok terén is rengeteg mindent helyére tesz az anyaság és tisztázza a dolgokat, hogy csak a legfontosabb maradjon.

Az én barátnőim kijönnek hozzám, ha úgy adódik, csetelünk mindenféle applikáción, küldjük a képeket, pattognak a mémek, és a pelenkázás-etetés-idegbaj mellett is szakítok rá időt, hogy ők érdekeljenek. Szerencsés vagyok, mert a férjem hagy nekem időt levegőt venni, sokszor leveszi rólam a terheket és nagyon pontosan tudja, hogy imádom a barátnőimet és ez sosem fog változni.

Vannak lemorzsolódó kapcsolatok, megszakadt kötelékek, node, azok gyerek nélkül is voltak, vannak, lesznek. A baba csak egy plusz mágnes, ami vonzza a hozzánk közel álló embereket, és aki még a szülés csodás drámája előtt áll, azt érdekli, hogy mit hogy kell vele, milyen, hogyan él, hogyan működik és hogyan élem ezt meg.

A barátság legfontosabb szabálya, hogy először jó baráttá kell válni és utána lesznek barátaink. Szeretni kell, őszintén érdeklődni, okosan figyelni és óvatosan tanácsolni, ott lenni mindig és hát a humor...

Fontos lenne megérteni, hogy barátai nem úgy lesznek az embernek, hogy unalmas vagyok, panaszkodom, szarok a másik életére, de várom, hogy díszletnek ott legyenek. Nem-nem, az mindkét fél részéről alkalmazkodást, türelmet és folyamatos kommunikációt igényel. Aki szeret és akit szeretnek, ott ez működik, ahol nem, ott mindenkinek jobb, ha elvan magának egyedül és takarítja a fürdőszobáját.

people-2564190_1280.jpg

Én valahogy így szeretnék kinézni a legjobb barátnőimmel járókerettel, öregekotthonában, unokákkal vagy azok nélkül, de tutira együtt!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhaasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr813966126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.